Ha egy régi bútorarabot lát az ember, azonnal észleli, hogy itt bizony egy értékes, sokat látott darabbal van dolga. Kérdés persze, hogy mi számít antiknak, hiszen ma már egy, az 1950-es években készült bútor is igen réginek számít, de talán ott lehetne meghúzni a határt, hogy mennyi benne a kézi megmunkálás. Egy faragott szekrényt vagy elegáns, kárpitozott fotelt a 19-20. század fordulójáról sosem lehet összehasonlítani például az emlegetett 50-es, 60-as évek szocreál sorozatgyártott példányaival, és így tovább. A mai bútorok pedig már nemigen fogják megérni, hogy antiknak nevezzék őket… De miért “hanyatlott” le ennyire a bútorok iránti igényünk? Miért választják ma már az emberek a bútorlapot és a lapra szereltet, mint az asztalos által készítettet? A választ valószínűleg a világ tempójában és a pénzben kell keresni.
Mivel a régi, antik bútorok kézi munkával készültek, nagy szakértelemmel, kitűnő anyagokból, így nincs mit csodálkozni rajta, hogy a mai napig kitartanak, hacsak a farontó bogarak meg nem eszik őket. De az, hogy itt-ott múzeumokban több száz vagy akár ezer éves berendezési tárgyakat is látni, mégis csak a régi mesterek szaktudását dicséri. Most viszont mindenki olcsón akar bútort, és lehetőleg nagyon gyorsan. Nem szeretnének hónapokat várni egy-egy darabra, az árát pedig pláne nem szeretnék kifizetni. Egyszerűbb elgurulni valamelyik nagyobb bútoráruházba, és két-három dobozban elhozni, hogy aztán magunk rakhassuk össze. Így a kézműves termékkel összehasonlítva szinte anyagáron juthatunk hozzá a berendezésünkhöz. Pedig a kézzel készült tárgyaknak lelke és története van.
Azt viszont ne felejtsük el, mielőtt túlságosan elmerülünk a nosztalgikus letargiában, hogy egy mai modern lakásba sem feltétlenül valók a nagy, vaskos, régi vágású, netán antik bútorok. Mivel csökkent az átlag belmagasság, a szobák alapterülete, légtere, így természetes, hogy a kisebb, vékonyabb bútorokat részesítjük előnyben. Emellett költözni is könnyebb velük, hiszen ha egy-két ponton szétszereljük, máris sokkal mozgathatóbbak, pakolhatóbbak. Akinek volt már szerencséje faragott szekrényt vinni fel lépcsőn, az tudja, hogy miről beszélek. Egy áruházi szekrényt meg csak kettészed az ember, és máris cipelhetőbb, hogy a súlyát ne is emlegessük.
Mindettől függetlenül ugyanúgy van igény a régi bútorok, és főleg a restaurált darabok iránt. Egy jó kezű bútorrestaurátornak mindig lesz munkája, ha ismeri a megfelelő vevőkört. Mi több, egy alapos kipofozással újabb 100 évre használhatóvá tehető akár egy leharcoltabb bútordarab is. És a tulajdonosa büszkélkedhet vele, hogy lám csak, ez, amin ülünk, 1850 körül készült! Nem volt olcsó, de rendbe rakattam! Egy nagy belmagasságú, régi, netán műemlék épületben pedig még sokkal jobban is mutatnak az éltes, helyreállított bútorok. Ami persze nem zárja ki azt sem, hogy egy modern életteret is kiválóan fel lehet dobni egy korosabb példánnyal! A különböző lakberendező magazinok zsúfolásig vannak az ehhez hasonló ötletekkel. Csak szemfülesnek kell lenni, hogy rátaláljunk.