Diákmunka a láthatáron!

Szeptembertől egyetemre fogok járni. Ez azzal jár, hogy elköltözök a vidéki kisvárosból, ahol eddig laktam, és immáron Budapest nyüzsgő belvárosában fogom élni az életemet. Na meg sajnos azzal is, hogy új munkát kell keresnem. Eddig ugyanis édesanyám üzletében dolgoztam suli után esténként vagy nyaranta. A költözés miatt azonban ez már nem opció.

Pedig olyan nagyon szerettem ott dolgozni! Anyukámnak ugyanis egy antik bútorokkal foglalkozó kereskedése van. Mindig is volt érzéke a lakberendezéshez, és imádja az antik bútorokat, ezért pár éve belekezdett a saját boltjának üzemeltetésébe, és antik lakberendezéssel kapcsolatos tárgyakat árul. Én is imádom az ilyeneket, és nagyon szerettem ezek között dolgozni a gimi alatt, viszont most vége.

Nézelődni kezdtem, hogy hol tudnék diákmunkát találni Budapesten, és hirtelen belefutottam a topiwork.hu nevezetű oldalba. Ez a TopiWork Iskolaszövetkezet oldala, akik diákmunkákkal foglalkoznak. Főként Budapest városában kínálnak diákmunkát, de kisebb számban más város sem jelent gondot: diákmunka szolnok, Zirc, Pilisjászfalu, Sóskút, náluk minden megtalálható.

Az oldal dizájnja modern és letisztult, ami segít abban, hogy az egész nagyon átlátható legyen, és mindent egyszerűen meg lehessen találni. A menüpontok a felső sávban találhatóak – mind egyértelmű, és érthető.

A kezdőlapon találunk egy keresősávot, ahol több szempont alapján kereshetünk, például kereshetünk szakképzettség vagy munkakör alapján, de irányítószámot, város vagy vármegyét is beírhatunk, de ha inkább kategória alapján nézelődnénk, erre is van lehetőségünk.

A kategóriákat nem csak a keresősávnál találhatjuk meg, hanem a kezdőlapon lejjebb görgetve is láthatjuk őket (műszaki, IT, fizikai, otthonról végezhető, gazdasági, egyéb, alkalmi, hr és marketing), és itt mindegyik mellett egy kis ráutaló ikont és egy számot is láthatunk. A szám itt azt jelzi, hogy az adott kategórián belül hány álláslehetőség érhető el éppen a topiwork.hu oldalon.

Ha az oldalon jártok, mindenképpen érdemes a gyakran ismételt kérdésekhez is benézni, mert itt mindenre választ kaphattok, illetve olvassatok bele a blogba is, mert ott is sok érdekes és hasznos információ birtokába juthattok.

A TopiWork Iskolaszövetkezet a legjobb választás, ha diákmunkát kerestek, legyen szó arról, hogy diákmunka szolnokon, Budaörsön, Bugyiban, Sóskúton, Zircen, vagy Pilisjászfalun, vagy Budapest bármely kerületében! Én mindenképpen őket választom, és keressétek ti is bizalommal a topiwork.hu csapatát!