Az ősszel nem csak az iskolák nyitják meg kapuikat, nem csak a szarvasbőgés és a vadászati főidény kezdődik meg, hanem a vadásznapok is újra várják az érdeklődő tömegeket.

Sok újdonságot nem mutatnak, mondhatni lerágott csont, hiszen a mazsorett-főzőverseny-kutyabemutató szuperháromszögből nehéz a szabadulás. De ne is várjunk csodát, mert ezek a rendezvények legfőképpen a közösségi élményről szólnak és azt, hogy a vadászok békességben összejönnek egy pár órára, nos, azt még a fent említett programok sem tudják elrontani.

Én – idén – a vadásznapok sorozatát a szlovákiai Szentantalban kezdtem meg. A Selmecbánya szomszédságában lévő kis településen – a mostanit is beleszámítva – már 31-szer szólaltak meg a vadászkürtök, fennhangon hirdetve: vadásznap kezdődik.

Mindez egy hatalmas barokk-klasszicisztikus kastélyban és annak környékén történik, amely 1744-ben a hont-megyei főispán és császári generális Koháry András részére épült, majd a Coburg család birtoka lett. Érdekesség, hogy a második világháború végéig a hajdani bolgár császár Coburg Ferdinánd lakhelyéül szolgált.

A kastélynak 4 bejárata, 7 árkádja, 12 kéménye, 52 szobája és 365 ablaka van. Érdekes… Jelenleg az erdészeti, faipari és mezőgazdasági múzeum székhelye, fegyver- és trófeagyűjteménnyel.

De azt hiszem, hogy a történelemből ennyi elég is, és inkább nézzünk körül.

Ami először szembe tűnik, az a tömeg.

Ami másodjára, az szintén a tömeg.

A harmadikat már nem is mondom, mert úgyis kitalálják.

Annyian vannak, mintha ingyen osztogatnának valamit, pedig nem. A portékák nem drágák, de nem is olcsók. Szóval hullámzik a tömeg vadászok és civilek egymás sarkát tiporják. A megnyitóra azután szépen megtelik a két ideiglenes lelátó a kastély udvarán.

A hosszú ceremónia elején – miután a Karel Gott imitátorok elhagyták a terepet – mindenkit köszöntöttek annak rendje és módja szerint. Mindezt persze szlovákul, tehát nagyon élvezetes volt. Egy kukkot sem értettem belőle, de nem is ezért mentem.

Beszédek, beszédek és beszédek.

Állami, közjogi és vadászati méltóságok is megtisztelték jelenlétükkel a vadásznapot, köztük Gabriela Matečná agrárminiszter és Ivan Gasparovic egykori államfő. (Mindketten közvetlenül előttem ültek a VIP lelátón, és ha akartam volna akár meg is húzhattam volna a hajukat, de nem akartam diplomáciai bonyodalomba keveredni, úgyhogy nem forszíroztam a dolgot.) De voltak itt államtitkárok, osztályvezetők és egyéb fontos személyek a vadászat berkeiből. Természetesen mind-mind vadásziasan felöltözve. Ahogy illik.

Beszédek, beszédek és beszédek. És legalább ötven fok…

Visszatérve az öltözködésre: a kitüntetettek – voltak vagy hetvenen – ők is mind vadászöltönyben ballagtak ki, hogy átvegyék a megtisztelő plakettet és oklevelet. Sehol egy strandpapucs, terepruha, de még egy kitűrt ing sem. Öltöny és nyakkendő. Pedig bitang meleg volt, és természetesen őket is köszöntötték, érdemüket kiemelve, mint már azt említettem, szlovákul.

Egy újabb fellépőnél – maroknyi papír volt a kezében – lazulni látszott a fegyelem a lelátón és ezt kihasználva elhagytam a terepet.

Inkább végignéztem a múzeumot és a kastély körüli angolparkot is.

Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor csak a csodálatos jutna eszembe. Minden szépen megrendezve, összerakva. Látszott, hogy szakértő kezek dolgoztak az összképen. Hosszasan nézelődtem teremről teremre, majd bevetettem magam a kívül rekedt tömegbe.

Étel, ital, ruha, távcső, cukorka, kalap, sör, sör, sör. Nagyjából így tudnám felsorolni a megvásárolható áruk felhozatalát. De volt ringlispíl és ugrálóvár is (ezeket kihagytam). Az angolpark szépen gondozott és jól bejárható, hol egy kutyakiállítás, hol gyerekek horgásztak, hol pedig ülőfán unatkozó vadmadarakban gyönyörködhetett a tisztelt nagyérdemű.

Az ételkínálat pedig valami nyálcsorgató volt. Csülkök és kolbászok, tócsnik és lepények kínálták magukat. A kedvencem egy öreg nénike volt, aki klasszikus sparhelten, annak is a tetején sütötte a lepényt. A tömeg itt is érzékelhetően volt jelen, mozdulni is alig lehetett. Gondoltam végig ballagok a bazársoron, ahol – többek között – az automata felmosórongy, a Trump-álarc vagy éppen a halálfejes pólók közül válogathattam – volna. Helyette inkább ittam egy kávét és egy pohár sört.

A sört a rendezők és a szervezők egészségére hajtottam fel, mert zseniális munkát végeztek.

Ja, és csak úgy mondom: a délután folyamán a XX. Szarvasbőgő Európa Bajnokságon a magyar csapat a szlovákok előtt és a csehek mögött második helyen végzett, míg egyéniben Búr Zoltán szintén a dobogó második fokára léphetett fel.

Szóval…

Csak úgy mondom!

Szép volt fiúk és hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(BoRi)

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: