Az elmúlt hetek, hónapok vezető hírei között lényegében mindennapossá váltak a barna medvék hazai jelenlétérél szóló tudosítások. De mit is kell tudni Európa legnagyobb ragadozójáról?

Képtalálat a következőre: „medve emberre támad”

A barna medve (Ursus arctos, Linneaus, 1758) a medvék családjának legelterjedtebb képviselője.

Valamikor az északi félteke nagy részét benépesítette: Észak- Amerikát (a Jeges-tengertől Közép-Mexikóig), Európát, Észak-Afrikát, Közép és Észak-Ázsiát, illetve Japánt. A különböző emberi tevékenységek és az üldözés miatt mára egykori élőhelyének töredékére szorult vissza. Ez a sajnálatos jelenség ma is folytatódik, a természetes élőhelyek tönkretételének, az egyre nagyobb méretű emberi térhódításnak, a vadászatnak, orvvadászatnak, és sok más oknak köszönhetően. Az északkeleti (Oroszországból átnyúló) populációt leszámítva, a barnamedve európai állománya ma kis, egymástól elszigetelt, sok esetben megpecsételt sorsú populációkból áll. A kárpáti populáció a legnagyobb összefüggő európai állomány és egyben egyike azon keveseknek, amelyek kulcsszerepet játszhatnak a faj európai túlélésében. A hivatalos becslések szerint az európai medveállomány hozzávetőlegesen 40%-a Romániában él. A barnamedve manapság világszerte (így Romániában is) nemzetközi egyezmények és hazai törvények által egyaránt szigorúan védett faj.

Általános jellemzők

A barnamedvének robusztus feje, kiemelkedő orra és kicsi, lekerekített füle van. Szemei kicsik, farka rövid, hatalmas teste pedig erőteljes felépítésű, feltűnő vállpúppal. Lábain 5 ujj található, amelyek hosszú, enyhén görbült karmokban végződnek (nem visszahúzhatóak, elérhetik az 5-6 cm-es hosszúságot). A mellső lábak karmai kétszer akkorák is lehetnek, mint a hátsóké.

 

A felnőtt egyedek testhossza 1,0-2,8 méter között váltakozik, vállmagassága elérheti akár az 1,5 m-t is, farkhossza pedig 65-210 mm. A felnőtt hímek általában nagyobb termetűek és erőteljesebb felépítésűek, mint a hasonló korú nőstények.

Testsúlyuk 80-600 kg között változik – a Romániában élő medvék testsúlya a hímeknél átlagosan 135-390 kg, míg a nőstényeknél 95-205 kg. Az állatok tömege a hozzáférhető táplálékféleség mennyiségétől és minőségétől függ, valamint az adott évszaktól. A legnagyobb méretű példányok Alaszka partvidékén, a Kodiak szigeteken, Szibéria partvidékén, valamint a Kamcsatkai félszigeten találhatóak.

Színezete a barna minden árnyalatát felöleli, a sárgásbarnától egészen a szinte teljesen feketéig. Általában a fej és a váll világosabb, míg az oldalak, a has tájéka és a végtagok sötétebb színezetűek. A színezet nagymértékben függ az adott élőhelytől. Szőrzetét egy réteg sűrű, rövidebb, selymesebb aljszőrzet, valamint hosszabb, durvább fedőszőrök alkotják. Fogazata 36 fogból áll, de egyes medvék fogazata hiányos. Szabadon 20-30 évig is elélhetnek, a fogságban tartott egyedek pedig a 30-50 évet is megérhetik

Életmód

A felnőtt barnamedvék a párosodási időszak kivételével magányosan élnek, de mozgáskörzeteik gyakran átfedődnek, és ezeket nem védik más medvékkel szemben. A felnőttek egyedül szerzik meg táplálékukat és egyedül használják barlangjukat, búvóhelyüket, míg a bocsot nevelő nőstények együtt táplálkoznak és egy barlangban telelnek bocsaikkal.
A mozgáskörzet nagysága elsősorban az adott területen fellelhető táplálék bőségétől függ, de fontos szempont a kor, ivar, rangsor, erőnlét, táplálkozási szokások, az adott élőhely földrajzi sajátosságai és az alkalmas búvóhelyek jelenléte, valamint esetenként az emberi zavarás mértéke.

A medvék között szigorú rangsor uralkodik: a rangsor felső fokán a felnőtt, domináns hímek találhatóak, ezeket követik a bocsos anyamedvék, míg a rangsor legalsó fokán az ivarérettséget még el nem ért, fiatal egyedek vannak.

A hímek mozgáskörzete több nőstény mozgáskörzetével is átfed, így kisebb a valószínűsége annak, hogy egy nőstény agreszszív hímmel találkozzon, amely veszélyeztethetné saját, vagy pedig bocsai biztonságát. A felnőttkort elért, fiatal nőstények általában anyjuk mozgáskörzetének szomszédságában maradnak, míg a hímek akár több 100 km-re is eltávolodhatnak.

Egy adott terület medveállományának sűrűsége az év folyamán változó. Függ az illető élőhely földrajzi jellegzetességeitől és az adott időpontban éppen fellelhető táplálék bőségétől. A medvék általában kölcsönösen elkerülik egymást, ezáltal a minimálisra csökkentve az esetleges sérülésekkel járó vagy akár halálos kimenetelű találkozások lehetőségét. Ennek ellenére, időszakosan, nagy számban összegyűlhetnek bőséges táplálékforrások közelében (állati tetemek, erdei vagy termesztett gyümölcsökben gazdag területek, mezőgazdasági területek, hulladéktárolók). Ilyenkor az agresszív, domináns állatok elsőbbséget élveznek, az alárendelt, gyengébb egyedek pedig csak a dominánsak távollétében táplálkoznak. A harcok esetenként a kisebb medve halálával végződnek.

Gyakran készítenek maguknak nappali pihenő-, fekvőhelyeket. Ehhez védett, száraz helyeket választanak ki, jó rálátással a környezetre. Aktivitásuk az időjárási körülményektől, a táplálék bőségétől és helyenként az emberi tevékenységek zavaró hatásától függ. Olyan helyeken, ahol intenzív az emberi zavarás, gyakran teljesen éjszakai, rejtőzködő életmódra térnek át, míg máshol a nap bármely időszakában meg lehet figyelni aktív medvéket.

Egymás között elsősorban szagjelzésekkel, különböző testtartásokkal, jól észrevehető jelölésekkel (például karmolások fatörzseken), valamint hangokkal kommunikálnak. Két egyed találkozásakor a legtöbb esetben az egyik domináns, míg a másik alárendelt testtartást vesz fel. Harcok általában hasonló rangsorú, azonos nemű és hasonló korú egyedek között fordulnak elő.

A téli álom egy alkalmazkodás a téli időszakra jellemző táplálékhiányhoz. Fontos szerepet játszik a bocsok túlélésében is – ezek a téli időszakban születnek meg és eleinte képtelenek a hőszabályozásra, ezért védett helyre van szükségük. A barnamedvék kiáshatják saját maguknak a barlangokat, vagy pedig sziklarepedéseket, természetes barlangokat használnak. Esetenként kidőlt fák gyökerei között, vagy akár a szabadban (például egy fa lombkoronája alatt) is telelhetnek.

A téli álom (melyet sokan nem tartanak valódi hibernálásnak) közben az állat testhőmérséklete 4-5°C-al csökken, szívverése pedig a normális 40-50 szívverés / percről 8-10-re csökken. A medvék a téli álom idején nem táplálkoznak, nem isznak, nem vizelnek, nem ürítenek, és a felhalmozott zsírkészletekből élnek. A téli pihenés október-december között kezdődik, és általában március-május között ér véget, a tél keménységétől függően. Az állatok eközben elveszthetik testsúlyuk egy jelentős részét: átlagosan 22%-át a hímek és 40%-át a nőstények esetében (ezen utóbbi elsősorban a szaporodás energiaköltségességével magyarázható).

Bizonyos területeken, a táplálékban gazdag évek vagy az enyhe telek miatt, a medvék egész évben aktívak maradnak. A téli álom megzavarása, illetve a barlang elhagyása a felnőtt egyedek számára kockázatos, a fiatalok számára pedig gyakran végzetes kimenetelű. Tavasszal először a hímek hagyják el vackukat, és utoljára a frissen bocsozott anyamedvék.

Táplálkozás

A barnamedve mindenevő és ezt fogazata és emésztőcsatornájának módosulása is tükrözi. Jól fejlett szemfogakkal rendelkezik, amelyeket védekezésre, zsákmányolásra és a tetemek feldarabolására használ, a nagy őrlőfelülettel rendelkező zápfogai viszont a többnyire növényekből és gerinctelenekből álló étrenddel hozhatóak összefüggésbe. Emésztőcsatornája a húsevőkre jellemző tipikus ragadozó emésztőcsatorna, amely azonban kissé megnyúlt, hogy a túlnyomóan növényi eredetű étrend hatékonyabb emésztését és felszívódását szolgálja. Mivel nem rendelkezik a növényevők szakosodott szerveivel (mint például a vakbél), nem tudja megemészteni a növényi sejtfalakat, viszont képes hasznosítani a növényi fehérjéknek szinte a felét, valamint a keményítők és cukrok nagy részét.

A barnamedve az év aktív periódusában (tavasztól őszig) 3 különböző élettani (fiziológiai) fázison megy keresztül: hipofágia (a tavaszi, csökkent táplálkozási fázis), a nyári, normális tevékenységi fázis, valamint a hiperfágia (az őszi, fokozott táplálkozási fázis). Ősszel rendkívül fontos, hogy magas táp- és energiaértékű táplálékhoz jusson, mivel ilyenkor halmozza fel a téli időszakra szükséges zsírtartalékokat.

A medve esetenként a megmaradt táplálékot betakarja, elrejti más állatok elől, és ezzel egyúttal lebomlását is lassítja. Miután megmaradt táplálékát ágakkal, levelekkel és földdel fedi be, gyakran a közelében marad, őrizve azt.

Növényi tápláléklistája nagyon gazdag: a lágyszárúakat és fűféléket elsősorban tavasszal és kora nyáron fogyasztja, virágzás előtt (amikor a legtáplálóbbak); később gyümölcsökre és bogyókra (alma, körte, szilva, kökény, berkenye, erdei bogyók, málna, szeder, áfonya, vörösáfonya, stb.) tér át. Ősszel (de esetenként a tél és tavasz folyamán is) nagy mennyiségben fogyaszt bükk- és tölgymakkot, diót, mogyorót és gesztenyét. Ha lehetősége nyílik rá, megdézsmálja a zab-, kukorica-, dinnye-, burgonya- és répaföldeket is. Táplálékának nagy részét (sok élőhelyen hozzávetőlegesen a 85%-át) a növényi eredetű táplálék teszi ki.

A könnyen emészthető és magas tápértékű húst előnyben részesíti. Ehhez azonban csak alkalomadtán férhet hozzá: aktív vadászat, állati tetemek felkutatása (elpusztult vagy más ragadozók által elejtett állatok), vagy pedig a mesterséges etetés révén. A háziállatok, amelyek tenyésztésénél az egyik fő szempont a könnyű kezelhetőség volt, gyakorlatilag védtelenné váltak a medvével (és a többi nagyragadozóval) szemben. Ott azonban, ahol a háziállatokat még mindig a hagyományos módszerekkel őrzik (juhászok, pásztorkutyák, elkerített esztena), a medvének csak ritkán sikerül a nyájból zsákmányolnia. Így, európai szinten a háziállatok nem jelentenek egy fontos táplálékforrást a
medvék számára.
Időszakosan a különböző rovarok és ezek tojásai és lárvái is fontos fehérjeforrást jelenthetnek a medvének: előszeretettel fogyasztja a hangyákat, méheket és darazsakat, valamint ezek tojásait, lárváit és bábjait. Szívesen fogyaszt mézet is.

Szaporodás

A barnamedve egy hosszú életű faj, amely későn válik ivaréretté, szaporodási ciklusa elnyújtott, reprodukciós (szaporodási) rátája pedig alacsony. A nőstények legfeljebb 2, 3, illetve 4 évente bocsoznak.

A tüzelés 10-30 napig tart, egyedtől függően. Ezt megelőzően vagy ezt követően egyik nem sem mutat szexuális érdeklődést a másik nem irányába.
A párosodás május közepe és július között történik. Ebben az időszakban a nőstények két, vagy akár több hímmel is párosodhatnak.
A sikeres megtermékenyítést követően az embriók a blasztocita (hólyagcsíra) állapotig fejlődnek, de ezek nem ágyazódnak be a méhfalba, mint a legtöbb emlős, így az ember esetében is. Szabadon maradnak a méhben, fejlődésük leáll és csak körülbelül 5 hónappal később indul újra, amikor az anyamedve elvonul téli pihenőhelyére. November tájékán megtörténik a beágyazódás a méhfalba és megkezdődik a valódi, aktív vemhesség, amely csupán 6-8 hétig tart.
A bocsok január és március között jönnek a világra. Az alom nagysága 1-4 között változik, de a legtöbb esetben 2‑3. A medvebocsok születéskor hozzávetőlegesen 0,5 kg-ot nyomnak, a szemük még nincs kinyílva és teljesen az anyjuktól függenek.

3 hónapos korukra elérik a 15 kg-os súlyt és teljesen kifejlett tejfogakkal rendelkeznek. Koponyájuk kezdetben kerek, majd később elkezd nyúlni. Az első nyár
folyamán a legtöbb medvebocsnak a nyaka körül egy világosabb színezetű (általában fehér) örv figyelhető meg, ezt életük második évéig általában elvesztik.
Az anyamedve 1,5-2,5 évig táplálja tejjel kicsinyeit, ezek pedig 2-3 éves korukig maradnak anyjukkal. Eközben az anyamedve intenzíven védelmezi bocsait, még felnőtt hím medvével vagy az emberrel szemben is. A hímek általában négy és fél évesen érik el a serdülőkort, ivarérettségük pedig hamarabb kezdődik és többet tart, mint a nőstényeké.

Ember elleni támadások

A barnamedve viselkedése nehezen kiszámítható, és termete, illetve hatalmas ereje miatt harapása, vagy pedig mancsának ütése komoly, esetleg végzetes sérüléseket okozhat az ember számára.

Képtalálat a következőre: „medve emberre támad”

A bocsos anyamedvéket, a táplálkozó vagy esetleg a táplálékát védő medvéket minden esetben el kell kerülni. Az etetett (főleg a kézből etetett!), vagy pedig a hulladéktárolókat látogató, kondicionált medvék az embert táplálékforrással asszociálják, elvesztik az embertől való természetes félelmüket és esetenként egyenesen agresszívvá válhatnak. Mindezek ellenére, az ember elleni támadások nem ragadozó jellegűek, hanem általában önvédelemből, a bocsok védelmezéséből vagy pedig egy állati tetem (táplálékforrás) emberek elleni védelmezéséből történnek.

Több tényező járulhat hozzá egy medve agresszivitásának
fokozásához. Ezek – csökkenő fontossági sorrendben – a következők:

  • bocsok jelenléte
  • állati tetem (táplálék) jelenléte
  • hirtelen találkozás (meglepés – a medve úgy érzi, hogy nem tud menekülni és ezért támadni fog)
  • barlangnál történő zavarás
  • illetve kutya jelenléte.

2004 nyara – 2007 tavasza között összesen 8, embert célzó medvetámadást vizsgáltak erdélyi szakemberek, melyek közül 2 halálos kimenetelű volt (az esetek közül 2 az említett időszak előtt történt, 2001-ben, illetve 2003-ban).

Képtalálat a következőre: „medve emberre támad”

2 esetben nem sérült meg senki – ezek a balesetek 2006 őszén történtek, hajtásos vaddisznóvadászatok közben, és a vadászokat megközelítő medvéket lelőtték, mert úgy ítélték, hogy támadnak. 4 esetben bizonyított, hogy bocsos anyamedvék támadtak emberre, és további 2 esetben feltételezhető, hogy ugyancsak kicsinyeiket védelmező anyamedvék okozták. Az egyik esetben az áldozatot kísérő kutya megtámadta a bocsokat, mire az anyamedve támadással reagált; 3 eset kukoricaőrzés közben történt (lásd: táplálék és bocsok védelme), és egy további esetben feltételezhető, hogy az anyamedvétől előzőleg ismeretlen személyek kutyák segítségével megpróbálták elvenni a bocsokat – a medvék menekülés közben találkoztak a mezei munkát végző áldozattal, és az anyamedve megölte.
Amint azt az előbbiek is bizonyítják, a legtöbb baleset megelőzhető azzal, hogy a medvét egyszerűen elkerülik, békén hagyják. A medve általában megpróbálja elkerülni az emberrel való találkozást. Ha mégis támadásra kerül sor, a legtöbb esetben a medve rövid időn belül otthagyja a megtámadott embert és elmenekül.

Forrás: TermészettárMilvus Group

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: