A Nébih laboratóriumi vizsgálatai ismét ASP fertőzöttséget mutattak ki egy elhullott vaddisznóból származó mintában. Az elpusztult vaddisznót Heves megyében, Mátrafüred település közelében találták április 27-én.  A laboratóriumi vizsgálatok április 29-én igazolták, hogy a koca ASP fertőzés következtében hullott el.

Képtalálat a következőre: „elhullott vaddisznó”

Az újabb fertőzött vaddisznót az első ASP esethez közel, a különösen ellenőrzött területen belül találták. A múlt hét elején elrendelt intézkedéseken túl újabb korlátozások bevezetésére egyelőre nincs szükség.

Többéves mélypont után végre elégedettek lehetettek a felvásárlási árakkal a sertéstartó gazdák. A Heves megyében talált, sertéspestissel fertőzött vaddisznótetem ugyanakkor pánikot keltett a német és a távol-keleti piacon is, ahová a magyar sertésből eddig jelentős mennyiséget szállítottak.

Felvásárlási ár

A héten nem csökkent az élő sertés felvásárlási ára, mondta dr. Reibling József, a faddi székhelyű Dunahyb Kft. állatorvosa és ügyvezető igazgatója. Ugyanakkor azt is hozzátette, sajnos számítani kell rá. Az elmúlt egy évben jól alakultak az ágazat ügyei, a jó minőségű sertések kilójáért még a 390 forintot is kifizette a feldolgozó. Igaz, eddig a kereslet nőtt, most viszont arra számítanak – az afrikai sertéspestis miatt –, hogy a kínálat lesz nagyobb. Ennek az az alapja, hogy bezárul a magyarok előtt a külföldi piac.

Dr. Reibling József elmondta, mivel gyógyszer, vakcina nincs a vírus ellen, a megelőzésre kell nagy figyelmet fordítani. Náluk a dolgozók cipőit, ruházatát fertőtlenítik, ahogyan a telepre ki- és behajtó gépjárműveket is. Megerősítették a kerítést, hogy a vaddisznók, rókák, kóbor kutyák véletlenül se tudjanak a területre tévedni. A fertőzés egyébként emberre nem veszélyes, sőt kutyákra, rókákra sem, de a sertés rövid időn belül elpusztul tőle.

Lengyel Lóránt németkéri gazdálkodó zömében malacokat értékesít a családi gazdaságában. A múlt év kifejezetten jól alakult, sőt eddig az ideire sem lehet panasz. A huszonöt kilós malacok darabjáért 50–53 euró között fizettek, vagyis 16–18 ezer forintot. Kérdés, mit hoz az exporttilalom.

A hazai sertés mennyiségével a belpiac kényelmesen ellátható, de félő, hogy az importból behozott állatok megnehezítik a gazdák életét a következő hónapokban. Olyan sokáig volt mélyponton az ágazat, hogy még jól jött volna néhány jó év ahhoz, hogy fejlesztésre, beruházásra is fordíthassanak. Kérdés az is, hogy a mohácsi és a kiskunfélegyházi vágóhidakra – hazánkban ezek a legnagyobbak – is vonatkozik-e majd az exporttilalom, mondta Lengyel Lóránt.

Az afrikai sertéspestis vírusa nemcsak hazánkat érinti, jelen van Lengyel- és Csehországban, és Romániában is. Németh Lóránt szerint nem az a kérdés, hogy eléri-e a következő országot is, hanem az, hogy mikor. A betegséget ugyanis nem lehet lokalizálni, ahogy a fő terjesztők, a vaddisznók mozgását sem lehet korlátozni. De nemcsak a vaddisznók a hibásak, hanem a már vírussal fertőzött élelmiszerek is. Mivel ezek az emberre nem veszélyesek, sokszor nem is tudják, akik ettek belőle, hogy terjesztik a vírust.

Forrás: Nábih, Teol.hu

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: