fekete bodza, vagy festőbodza (Sambucus nigra) a bodza (Sambucus) nemzetség egyik, a Kárpát-medencében is elterjedt faja. Terebélyes, évelő növény, mely 4-5 m magas cserje, vagy fa, mely akár a 6 m magasságot is elérheti.

A „bocfa” akár 10 méter magasra nyúló, egyenes törzsű fácskává is növekedhet. Persze az ilyen példányok – legalábbis nálunk ritkák: csak a számára legkedvezőbb termőhelyeken (pl. hegylábi, patakok mentén, mérsékelt klímájú, üde, tápanyagban és napfényben gazdag helyen) fejlődhet ekkorára. A több méteres bodzafák már nagyon idősek, némelyik példány kora a 100 évet is meghaladhatja.

Magyar nevei: gyepűbodza, bodzabokor, bodzafa, bocfa,  csete, fái bodza

 

Képtalálat a következőre: „fekete bodza”

Ha van olyan cserjefajunk, amire igazán ráillik a „mindennapi” jelző, az a bodza, pontosabban a fekete bodza. Miért is olyan gyakori növény nálunk a bodza? Elsősorban azért, mert nagyon jól érzi magát azokon a másodlagos termőhelyeken, amelyeket az ember hoz létre maga körül. Ma már csak találgathatunk, mi lehetett a fekete bodza eredeti otthona, mindenesetre manapság a nyirkostól a mérsékelten száraz, napfényes vagy fél- árnyékos, de mindenképpen tápanyagban gazdag talajú termőhelyeken mindenütt megtaláljuk. Így rendszerint találkozunk vele árokpartokon, útszéleken, réteken, nitrogénben gazdag akácosokban, bolygatott „romtalajokon”, erdőszéleken, és a légszennyezés iránti toleranciája miatt forgalmas városokban is.

Képtalálat a következőre: „fekete bodza”

A terebélyes bokor vesszői ívesen lehajlóak, a vesszőket eltörve láthatóvá válik lágy, fehér belük, mely szivacsos. Jellemző, hogy míg egyéves ágainak a kérge zöld, addig az idősebb ágak kérge szürke vagy szürkésbarna színű, melyet kiemelkedő rücskök borítanak. Levelei sötét zöldek, az ágakon egymással szemben helyezkednek el, páratlanul szárnyasan összetettek, szélük fogazott. Az elmorzsolt levelek és szárak kellemetlen szagúak. Virágai aprók, krémfehérek, jellegzetesen illatosak (édesek, kicsit savanykásak), a virágzat bogernyő. A termés fekete színű csonthéjas bogyó, melyek 3-4 magot tartalmaznak. Nedvük lilás színű.

Megjelenésével a természetes szukcessziót (ökológiai folyamat, a növénytársulások időbeli egymás után következése) gyorsítja: gyorsan bomló avarja (a bodzalevelet komposzthalom készítésekor is érdemes érésgyorsítóként használni), árnyaló hatása segíti a természetes fás vegetáció felújulását.

A virágokat május-júniusban szedjük. Árnyékban, lefelé fordítva, nedvességtől védve gyorsan kell szárítani, különben megbarnulnak. Ha jól szárítjuk, megsárgulnak, elveszítik kellemetlen szagukat, és nagyon finom mézes tea készíthető belőlük.

Képtalálat a következőre: „fekete bodza”

 

Hatóanyagai:

  • A- és B-vitamint,
  • C-vitamin-tartalma duplája a citrusféléknek,
  • folsavat,
  • pantoténsavat, (B5 vitamin)
  • illóolajokat
  • antociánokat (E163 színezőanyag – a bodzabogyótól)
  • ásványi anyagokat és mikroelemeket:
    • vasat
    • káliumot
    • kalciumot
    • magnéziumot
    • foszfort

 

Felhasználása: Fáját, levelét, virágát, bogyóját egyaránt hasznosíthatjuk.

Kevesen tudják, milyen kiváló fája van. Fiatal, törékeny, vastag bélszövetet tartalmazó hajtásai láttán nehéz elhinni, hogy a bodza szolgáltatja az egyik legkiválóbb szerszámnyelet. Az ágak idősödésével ugyanis a belső bélüreg nem tágul, viszont hosszú, egyenes szálfutású, rugalmas és szilárd rostokkal vastagszik a farész. Az egyenes, több éves bodzahajtásokból tehát szilárd és tartós, kellemes tapintású ásó- vagy lapátnyelet készíthetünk.

Kapcsolódó kép

Ugyanígy időtlen idők óta készítenek bodzafából hangszereket: furulyát, tilinkót, kavalt (pásztorfurulya: hosszú, 5 lyukkal ellátott furulya).

Régi kovácsműhelyekben a bélszövetétől megszabadított bodzahajtást használták fújtató készítéséhez (míg a szivacsos bél kiváló gyújtós volt).

A nagyobb átmérőjű, világos színű, finom szövetű, jól fényesíthető faanyagból apróbb tartós tárgyakat is faragtak.

A halászok pedig általában bodzából készítették a hálóvarró tűt.

A mindenütt előforduló bodzabokor összes részét felhasználták. A szintetikus festékek feltalálása előtt fontos festőnövény is volt. A bogyóból barna, kék, bíbor, ibolya és fakókék festőanyagot is készítettek (a különböző adalékanyagoktól függően). A levelek zöld színanyagot szolgáltattak.

Mindenekelőtt azonban a bodza táplálkozási, és gyógyászati szerepe a legáltalánosabb. Mindannyian ismerjük a friss virágokból készített bodzaszörpöt, de emellett a palacsintatésztában kirántott virágot. A bodzabogyóból készített lekvárról és szörpről, is sokan hallottak. Almával és szederrel kitűnő zselé készíthető belőle.

A felhasználás köre azonban ennél lényegesen szélesebb.

Képtalálat a következőre: „bodza szerszámnyél”

Ha a virágját borba áztatják, annak muskotályszerű ízt kölcsönöz. A bodzából házilag pezsgő is készíthető. Egyes vidékeken hagyományos szíverősítő a bogyókból készített bodzabor, és különösen nagy kincsnek számít a fáradságos munkával elkészíthető bodzapálinka (ma is forgalmazzák: aranyárban van…). Amúgy se szeri, se száma a ma már különlegességnek számító bodzás recepteknek (az interneten bőven találhatunk ilyeneket). Sajnos a mai világban kevesen veszik a fáradságot, hogy saját kezűleg próbálják változatossá tenni az élelmiszeripari tömegcikkek által lebutított étkezési kultúránkat. (Itt kell megjegyezni: a pár éve forgalmazott „bodza ízű” italok összetevőit érdemes vásárlás előtt elolvasni: van olyan, amelyikben egy szem bodza sincs….!)

Képtalálat a következőre: „bodza bor”

Ugyancsak nagyon régóta ismeretes a bodza gyógyító ereje. Valaha a növény minden részét – a gyökerektől kezdve a kérgen át a levelekig – felhasználták. Ha végigtekintünk a hagyományos  felhasználási módok skáláján, nem tűnik túlzásnak az a kijelentés, hogy az udvar végén termő bodzabokor volt a szegény emberek patikája. A mai felhasználás szinte kizárólag a szárított virágokból készített, meghűlés esetén alkalmazott teára korlátozódik. Valóban, a téli megfázások idején a bodzavirág-tea kiváló lázcsillapító, izzasztó, köhögéscsillapító, de újabb kutatások az immunrendszert serkentő és antivirális tulajdonságait is kimutatták.

Ugyanakkor az egykori gyógyászat a különböző növényi részek külsőleg vagy belsőleg történő alkalmazása esetén vértisztító, hashajtó, fájdalomcsillapító, szemgyulladás csökkentő, hánytató, köptető, hámosító, gümőkór (TBC) elleni, és egyéb hatásait is kihasználta. Természetesen csak óvatosan, hiszen a növény legtöbb része a virágokat és a terméshúst kivéve többé-kevésbé mérgező hatású. Mivel a bodza vizelethajtó, ezért teája felhasználható magas vérnyomásnál, lábduzzanatok kezelésekor. A bodza termésének fájdalomcsillapító hatása is van, melyet ha más gyógynövényekkel (borsmenta, kakukkfű) alkalmazzuk együtt, akkor alkalmas migrénes fejfájás kezelésére.

Képtalálat a következőre: „bodzabogyó”

A régi paraszti házakban tehát minden formában – használati eszközként, élelmiszerként, gyógynövényként, festőnövényként is jelen volt, de használták az erős szagú növényt a legyek, egerek távoltartására is (a biokertészet rovarűző hatásait ma is kihasználja). Nem is csoda, hogy különös tisztelet övezte a bodzát.

Ennek megnyilvánulásaként ismeretesek a

Népi hiedelmek

  • Hazánkban az évszázadok során a bodzáról nagyon sok hiedelem terjedt el. Elődeink például a bodzabokrot előszeretettel ültették a házak oldalába vagy a kertekbe, mert úgy tartották, hogy megvéd a veszedelmektől.
  • A középkori német néphit szerint a bodzában lakott a parasztudvar jó szelleme, amely megóvta a családot a tűztől és más bajoktól.
  • Még az állatokra is kiterjedt a bodza hiedelem, mert a sertések óljában, ha bodzaág volt szétterítve, akkor az megvédte az állatállományt.
  • Sokféle haszna okán a bodzát sokáig különös tisztelet övezte. Egyes helyeken boszorkányos tulajdonságai miatt félték, másutt a rontó erőket távol tartó növényként tisztelték.
  • Némely vidékeken azt terjesztették, hogy Júdás bodzafára kötötte fel magát, míg másutt Jézus keresztfájának anyagát vélték benne felismerni. Az előbbi hiedelem az oka annak, hogy azt a kis, porcos állagú, semleges ízű, immunserkentő hatású, fül alakú gombát, amely főleg a bodza ágain él, júdásfül gomba (júdás-fülegomba, Auricularia auricula-judae) néven ismerjük. Itt jegyezzük meg, hogy a semleges ízű, immunserkentő hatású júdás-fülegomba a kínai konyha jellegzetes alkotórésze.
  • Sokfelé úgy vélik, hogy a bodzabokor alatt nem jó elaludni, mert elvarázsolja az embert.

Képtalálat a következőre: „fafülgomba”

Szaporításával nincs gond: dugvánnyal, magról is könnyen terjeszthető.

Figyelmeztetés

A bodzabogyók nyersen nem alkalmasak fogyasztásra, nagyon erős hashajtók.

Fontos tudni a gyűjtés során, hogy közeli mérgező rokona a Gyalogbodza (Sambucus ebulus), amely lágyszárú évelő, más habitusú, és virágai nem sárgásfehérek, hanem hófehérek, portokjuk pedig lila. Nem nő 2 méternél magasabbra. Az egész növény undorítóan büdös szagot áraszt.  Az egyetlen, függőleges szár végén csokorban álló bogyók mérgezőek.

Másik rokon faj a Fürtös bodza (Sambucus racemosa), amely kevéssé alkalmazkodóképes, virágzata sárgászöld, nem tányérszerű, bogyói korallpirosak, az ágak bélszövete nem fehér, hanem sárgásbarna. Enyhén mérgező.

 

Recept: Fekete bodza zselé

Hozzávalók:

  • 4 kg fekete bodza bogyó
  • 4 pohár víz
  • 30 dkg cukor a lé literéhez
  • 1 gr agar-agar a lé literéhez (Az agaragar tengeri vörösmoszatok kocsonyás anyaga, sűrítő- és gélképző anyag.)

Szedjünk 4 kg bodzabogyót, és leszárazva tegyük rézedénybe. Adjunk hozzá 4 pohár vizet. Forraljuk fel, majd lassú tűzön főzzük 20 percig. Nyomjuk át szitán, és ahány liter lét nyertünk, annyiszor 30 dkg cukrot adjunk hozzá. Literenként 1 gr agar-agar port oldjunk fel egy kevés langyos lében, és tegyük félre. 20 percig főzzük a levet a cukorral, majd adjuk hozzá a feloldott agar-agart. Főzzük tovább 5 percig. Töltsük fertőtlenített edényekbe.

Képtalálat a következőre: „fekete bodza zselé”

Szerző: SZTK

Forrás:
Marie-Claude Paume: Ehető vadnövények – Füvek, virágok és salátafélék gyűjtése és felhasználása
Terebess: Ehető vadnövényeink
Erdőkóstoló blog

Fotók: Internet

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: