A Milošev nővérek kicsi koruk óta a vadászat bűvkörében élnek, adta hírül a vajdasági Magyar Szó.

A vadászok elmondása szerint a vadászat nem elsősorban az állatok levadászásáról szól, hanem sokkal fontosabb az, hogy a tevékenységük egyensúlyt teremtsen a természetben, hogy gondjukat viseljék az állatoknak, amikor azoknak segítségre van szükségük, és sokkal inkább a természet szeretete vezérli őket, semmint a gyilkolás szándéka. Mások sportként tekintenek rá. Viszont abban szinte mindannyian egyetértenek, meggyőződésem szerint olvasóink esetében is, hogy elsősorban egy férfiaknak való hobbiról van szó.

Ezt a sztereotípiát borítják fel a szabadkai Milošev nővérek, akik nagyapjuk és apjuk nyomdokain járva, a családi hagyományt folytatva maguk is vadászatra adták a fejüket, és hétről hétre puskát vesznek a kezükbe, magukra húzzák terepszínű öltözéküket, és elindulnak az erdőkbe, szántóföldekre, bozótosokba, hogy hódoljanak a szenvedélyüknek, a vadászatnak, amely az életük szerves részévé vált.

Marina, Sanja és Slobodanka Béggel, a német vizslával

Marina, Sanja és Slobodanka Béggel, a német vizslával

Slobodanka negyedikes a helybeli gimnáziumban, és tanulmányait a közgazdasági karon szeretné folytatni. Marina közgazdász, egy hét hónapos kisfiú, Aleksej édesanyja. Sanja pedig Szabadka város képviselő-testületének tagjaként tevékenykedik.

Hogyan kerültetek kapcsolatba a vadászattal?

Marina: Mindig is nagyon szerettük a vadászatot. Amikor kisgyerekek voltunk, rendszeresen eljártunk nagyapánkkal a vadászatokra. Akkor még természetesen nem vadásztunk, csak ott voltunk vele, és láttuk, hogy hogyan is működik az egész. Édesapánk is vadász, így puska mindig volt a házunkban. Nem tudjuk felidézni azt a pillanatot, amikor először láttunk puskát, mivel tulajdonképpen úgy nőttünk fel. Édestestvérek vagyunk, és ez az egész számunkra teljesen normális, olyan mint másnak a kerékpározás, mondhatjuk, hogy a vérünkben van. Sanja volt közülünk az első, aki vadászott, mivel ő örökölte meg a nagyapánk puskáját.

Sanja: Igen. Amikor kisebb voltam, sportlövészettel is foglalkoztam, mondhatjuk, hogy ez volt az első kapcsolatom a puskával úgy, hogy már magam is lőhettem. Amikor megörököltem a nagyapám puskáját, levizsgáztam, és elkezdtem vadászni is. Nagyon gyorsan megszerettem, mivel egészen más érzés, mint amikor puska nélkül sétál az ember. Amikor nincs nálad puska, úgy érezheted, hogy céltalanul sétálsz, így pedig értelmet kap az egész. Engem Marina követett, és most már Slobodanka, a legfiatalabb húgunk is aktív tagja a vadászegyesületnek, aki amint betöltötte a tizennyolcadik életévét, levizsgázott. A vizsgához ugyan nem kell betölteni a tizennyolcadik évet, viszont saját vadászpuskát csak ezután birtokolhat. Mielőtt vadászok lennénk, egy évig gyakornokokként kell követnünk az idősebb vadászokat. Igaz, ez most már nem törvényes előírás, de általában még most is így történik.

Milošev Slobodanka

Milošev Slobodanka

Milošev Sanja

Milošev Sanja

Čović Milošev Marina

Čović Milošev Marina

Slobodanka: Én is a nagyapámon és az apámon keresztül ismerkedtem meg a vadászattal, de nekem olyan szerencsém volt, hogy a nővérem mellett lehettem gyakornok. Gyakornokként a vadászt kellett követnem, és rám is ugyanazok a szabályok voltak érvényesek, mint azokra, akik puskával jártak. Mivel én vagyok a legfiatalabb, rám hárul az a feladat, hogy kihajtsam a fácánokat, a nyulakat a bozótból vagy a kukoricásból. Ezt általában a legfiatalabbak végzik. Én főleg az idősek iránti tiszteletből csinálom, és nem is esik nehezemre.

Mondtátok, hogy kijártatok a nagyapátokkal vadászni. Mennyire tekinthető általánosnak, hogy a vadászok magukkal viszik a gyereküket, unokájukat?

Marina: Ez mind a gyerektől függ. Van aki gyorsan megszereti, de van olyan is, akit egyszer kivisznek, és utána többet nem akar menni. Nem könnyű feladat, fizikailag is megterhelő, főleg, amikor a szántókon kell órákon keresztül sétálni, sokszor sárban. Nagyon kell szeretned a vadászatot, hogy kibírd a nehézségeket. Nem sok lánnyal találkoztunk, viszont most a csapatunkban rajtunk kívül is van egy nő, aki rendszeresen részt vesz a vadászatokon.

Sokan csak az állatok legyilkolását látják a vadászatban. Ti mit gondoltok erről?

Marina: Tudni kell azt, hogy mi nem utáljuk az állatokat, nem azért lőjük le őket. A vadászok tulajdonképpen nagyon sokat segítenek az állatoknak és a természetnek. Amit elveszünk, azt duplán adjuk vissza. A fácáncsibéket is mi nevelgetjük, amiket utána szabadon engedünk. Maguktól nem tudnának így szaporodni. A fácánosokban etetjük őket, vigyázunk rájuk, és azután szabadon eresztjük őket. Mivel elég rövid a vadászszezon, esélyünk sincs arra, hogy minden általunk felnevelt fácánt levadásszunk, és így nő az állományuk. Ez az enyhe tél jó az állatoknak is, könnyebben találnak maguknak táplálékot. De a hideg teleken igyekszünk ellátni őket.

Sanja: A természetben a fácánoknak több ellensége is van. Például a rókák, amelyek igencsak elszaporodtak, mindenhol ott vannak, és nagy károkat okoznak. Az udvarokba is bemennek, veszettséget és rühöt is terjesztenek. Sokszor hívnak bennünket ilyen esetekben is.

Milyen gyakran és mire szoktatok vadászni?

Sanja: A vadászidőszak alatt minden hétvégén megyünk vadászni. Októbertől januárig fácánra vadászunk. A nyulakat most nem szabad lőni, mivel kevés van belőlük. A nyári időszakban fürjekre vadászunk. Emellett időnként őzre is vadásznak, habár mi még nem vettünk részt őzvadászaton. Minden vasárnap nyolc órakor találkozunk a csapattal. A csapatvezető legelőször is elmondja, hogy mire vadászunk és hol. Többféle vadászat van, de az szabály, hogy fácánra csak akkor szabad lőni, ha repül.

Több éve vesztek részt vadászaton ilyen vagy olyan formában. Ezen időszak alatt történt változás a környékünk vadállományában?

Sanja: Igen, történtek változások. Az idősebbek elmondása szerint most több az őz mint korábban. Ennek oka az lehet, hogy jóval kevesebb orvvadászat van. Én már három éve vadászok, és azt kell mondanom, hogy a fácánok száma állandónak mondható. A legnagyobb probléma az, mint már mondtuk, hogy sok a róka. Nagyon elszaporodtak, ez annak is köszönhető, hogy több helyen veszettség elleni gyógyszereket szórtak ki, pedig korábban éppen a veszettség tizedelte meg a számukat. Nincs természetes ellenségük, csak mi tudjuk szabályozni a számukat. Gyorsan szaporodnak, és nem győzzük őket kiirtani.

 

Célra tarts!

Célra tarts!

Az egyik fényképen szerepel a kutyátok is. Ő állandó társatok?

Marina: A kutyánk, Bég, rendszeresen velünk jön. A kutyákat is meg kell jelölni, hogy távolról is felismerhetőek legyenek. A legfontosabb a biztonság, hogy mindenki biztonságban legyen, és mindenki gondot viseljen mindenkire, egymásra is, a kutyára is. Nekik is igen nagy szerepük van a vadászatban, sokat segítenek, és olyan helyekre is bejutnak, ahova mi nem tudunk.

Sanja: Azt szokták mondani, hogy akinek kutyája van, az tudja, hogy mikor van vasárnap, mert a kutyák megérzik, és olyankor nem lehet velük bírni. A vadászat a vérükben van, de az, hogy milyen vadászkutya lesz belőlük, az nagyban függ a gazdájuktól is, mivel a kutyának is meg muszáj tanulnia, hogy nem szabad nagyon előremennie, és hogy odahozza a gazdájához a lelőtt fácánt. A mi kutyánkkal is sokat kell foglalkozni, mondhatjuk, hogy hiperaktív, és nagyon oda kell rá figyelni.

Nőként hogyan fogadtak be benneteket a vadásztársak?

Sanja: Nem ért minket semmiféle diszkrimináció. Főleg fiatalokkal vagyunk egy csoportban, és nekik teljesen normális, hogy nőként velük járunk vadászni. Az idősebbek ugyanúgy segítenek, ellátnak tanácsokkal. Viszont nekik egy kicsivel nehezebb felfogniuk, hogy mondjuk hosszú festett körömmel fogjuk a puskát.

Egy vadász számára gondolom, hogy a puskája a legfontosabb…

Marina: Igen, nagyon fontos, éppen ezért rendszeresen gondját is kell viselnünk. A vadászpuska nem játék. Mindig tisztán kell tartani. Azt szokták mondani, hogy vadászat után az első a puskatisztítás, és csak utána ülhetünk le enni. Az új törvény szerint a fegyvert külön szekrényben kell tartani, és nem szabad együtt tárolni a munícióval, úgyhogy mindhármunk szobájában ott van a fegyvertároló is.

Sanja: Én gyűjtöm is a fegyvereket. A ruhásszekrény mellett ott van a fegyveres szekrény is. Nagyon fontos szerepet játszik az életünkben a vadászat, de ez valójában nem csak a vadászatról szól, hanem barátkozunk is a vadásztársainkkal. Sok fiatal van a csapatunkban, s ennek köszönhetően pezsgő életet élünk.

A vadas ételeket a legjobbak között tartják számon. Ti el is fogyasztjátok, amit lelőttetek?

Marina: Van egy hét hónapos kisfiam, és mi mást is adnék neki, mint a világ legegészségesebb ételét, a fácánlevest. Leginkább azt szoktuk főzni. Jobban mondva, édesanyánk.

 

Az interjó a Magyar Szó Online oldalán jelent meg, változtatás nélkül közöljük.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is: